|
1. fejezet
A.E 2009.07.27. 11:47
Egy álom rabjai
Veszélyes idők járnak most. A világunk romokban hever, amiből igaz most még kevesen érzékelhetnek valamit. Háború, betegségek, viszály fenyeget… ez még csak a vihar előtti csend. A Bölcsek Tanácsa dönt a világ kérdései felől s bár majdhogynem tejhatalommal rendelkezünk, most mégis elbuktunk. Én is közéjük tartozom. A nevem Yun a szél bölcse. A rossz időket egyik társunk idézte elő, Sephrys. A jóslat miatt, ami túl hamar jutott a tudomására, lehet mindennek vége.
„ Az egyensúlyt csak az a gyermek állíthatja rendbe és léphet a tanács fejévé, aki az „Idegené”. Eme leszármazott egyesíti a világokat és őrködik rajta örökkön. ’’
1. fejezet
Ellentétek, ha találkoznak.
- Holnapra mindenki hozza el az egyik kedvenc tárgyát és írjon róla beszámolót! Figyelmeztetek mindenkit, osztályozom! - Nézett a tanárnő szúrós szemmel az osztályára majd a nebulók örömére megszólalt a csengő és kiviharzottak a teremből. A sereghajtó, aki kényelmesen sétált utánuk egy leányzó volt. A lány alacsony, hosszú vörösesbarna haj keretezte arcát és kerekszemüvege, ami zöldes szempárt rejtett. Rebecca Broock–nak hívták. 15 éves a nagyapjánál él, aki egy régiség és ajándék bolt vezetője. Szülei még kiskorában meghaltak így nem emlékszik rájuk. Nagyapja haragudott a lányára a házassága miatt így nem is szívesen mesélt unokájának, hogy mi történt velük. Rebecca így nem is nagyon faggatta sosem.
- Szia, papa! – tért be nagy csörgéssel a boltba és letette táskáját.
- Szia, édesem milyen volt a napod? – paskolta meg a fejét nagyapja majd épp az egyik vásárlónak nyújtott át egy eléggé felismerhetetlen tartalmú üveget.
- Szokásos... szívesebben lennék itt a boltban veled.
- Nehéz munka ez is! Megunnád egy idő után! – Nevetett az öreg, amikor a postás jött be egy levéllel a kezében.
- Jó napot Broock úr! Szia, Rebecca segédkezel nagyapádnak?
- Végülis azért jöttem, de ahogy látom egyedül is elboldogul. – nézte vigyorogva, ahogy nagyapja egy hatalmas dobozt cipel, majd ledobja és a polcon lévő üvegek egyszerre ugrottak fel.
- Jó erőben is van, nem vitatja senki. – nevetett a postás is majd átadta a levelet és távozott.
- Biztos már megint az a nyüves gázszámla. – nézett Broock úr a levélre, de amint meglátta a feladót elkerekedett a szeme.
- Mi a baj? Mi az? –hajolt oda lány, de nagyapja eltakarta a szemét.
- Majd megtudod, mi van benne! Aki kíváncsi hamar megöregszik! – paskolta meg a fejét erőltetett mosollyal majd folytatta a munkát.
***
Másnapra Rebecca csak a levélen tudott gondolkozni. Nagyapja a szülein kívül eddig mindenről szívesen beszélt neki, biztos ahhoz kapcsolatos. A szíve majd kiugrott a helyéről erre a gondolatra. Ahogy a szaladt az iskola felé neki is ütközött valakinek. Szégyenlősen lehajtotta előtte a fejét így rá sem nézett, hanem szaladt tovább. Épp időben ért oda. A fiatalok elfoglalták helyeiket mire a tanárnő beérkezett, megállt a tanterem elején és megköszörülte a torkát.
- Gyerekek! Szeretném bejelenteni, hogy új osztálytársatok érkezett Angliából! Fogadjátok szeretettel! – a tanárnő hátrafordult mire az ajtóban egy magas fiú jelent meg. Tépett állig érő barna haja és égkék szeme rögtön az összes lányt megvadította és égő pillantásokat vetettek rá. Rebecca rá sem hederített, többet jelentett neki a levél megfejtése, mint valami fiú.
- Sziasztok! Kris Moore vagyok! – mindenki csábos mosolyt adott a női nem részéről (kivéve Rebecca-t) a fiúk pedig biccentettek.
- Rendben fiam ülj le valahová. Ott Rebecca mellett van szabad hely. – Kris rögtön le is huppant a lány mellé és érdeklődéssel figyelte, ahogy gondolkozik egy hajtincsét birizgálva. Óra után mindenki rögtön kereste az újdonsült szívtipró társaságát, de látszott ő inkább Rebeccával szeretne ismerkedni.
- Szia! – rohant utána hazafelé menet. – Nem baj, ha melléd szegődök?
- Ahogy gondolod. – vont vállat a lány, aki még mindig a levélen töprengett. A fiú megérintette a vállát mire az felrezdült és ránézett. Rájött nevetségesen alacsonynak hat a fiú mellett, aki vigyorgott rá, mint a fakutya.
- Te vagy az a lány, aki nekem jött délelőtt nem? – Rebecca elpirult és szabadkozva hadonászni kezdett.
- Bocsáss meg nem akartam! Csak annyira el vagyok töprengve mostanában…
- Azt észrevettem! Na de semmi baj. –mosolygott rá majd kicsit elkomorult. – Te se haragudj meg, ha túl intim a kérdés, de vannak egyáltalán itt barátaid? Mindig mindenhol egyedül látlak.
- Mondjuk úgy, hogy megvagyok egyedül is.
- Érdekes a látásmódod. Barátok nélkül én nem bírnám… Figyelj, én új vagyok itt, lennénk barátok?
- Mondták már, hogy rámenős vagy? – A fiú erre csak mosolygott. Mégis ettől a pillanattól kezdve ez a két ember elválaszthatatlan volt egymástól. Kiegészítették egymást és ez mindegyikük javára vált Rebecca azt hitte ez már így is marad örökre…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
