|
2.ik fejezet
A.E 2009.07.27. 11:49
Itt az újabb fejezet:)
Jó olvasást!
2. fejezet
Egy vég mindig egy új kezdet
Május vége csak egyet jelentett a diákok számára. Az osztálykirándulást! Felpezsdülhettek az év nehéz teendői után és nyugodtan barangolhattak a barátokkal. Rebecca imádta nyarat és a csodás hegyek között fenségesen érezte magát. Most minden olyan nyugodt, csodálatos, süt a nap és mellette van legjobb barátja gondolta. Kris viszont nem volt odáig a kirándulásért. Szokatlanul nyugtalan volt, néha több percre is eltűnt. A lány csak emiatt aggódott.
- Mi a baj Kris? –érintette meg a vállát, amikor előkerült a fiú.
- Semmi, kicsit rosszul érzem magam. – erőltetett magára egy keserű mosolyt és megborzolta barátja haját. –Ne aggódj értem, felesleges.
- Ahogy gondolod… de azért vigyázz magadra. Bármi van, csak szólj.
- Első dolgom lesz. Gyere, lehagy minket a csapat! – előre siettek ahol az osztály már éppen lepihent. Kis faépületeknél álltak meg. Büfék, butikok és néhány kis pad, amelyet a többség igyekezett is elfoglalni. Rebecca az egyik ilyen butiknál állt meg. Kézzel készített nyakláncok és karkötők voltak kirakva.
- Szeretnél egyet? – kérdezte a fiú mosolyogva és levett egy nyakláncot.
- Nem rosszak, főleg az a betűs! De nem látok R betűset… viszont K van! Veszek neked egyet jó?
- Viszont én is szeretnék neked venni. – Kris körülnéz a nyakláncok közt és elővesz egy I jelzésűt. – Ideje számodra kitalálnunk egy becenevet! – kacsint rá.
- Becenév? Mire gondoltál?
- Iries!
- A virág? Mégis miért ez? Nem vagyok egy virághoz hasonlatos. –fintorodik el a leány mire Kris nevetve magához öleli.
- Amikor először találkoztunk egy virágbolt mellett mentem el. Iriesek voltak kirakva, pont akkor ütköztél belém mikor azokat néztem. Mellesleg ne mond azt, hogy nem vagy szép!
- Megértettem! –nevetett. – Elfogadom a medált, de ha nem bánod, maradok Rebecca. – Csak mosolyogtak egymásra mire Kris ereiben meghűlt a vér. Vonyítást hallott és gyors pillantást vetett Rebeccára majd rohanni kezdett.
- Kris! – sietni kezdett a fiú után, aki az erdő felé vette az irányt. A lány nem találta őt, amikor egyszer csak.
- Ejnye, ejnye. Lejárt a határidő fiam… - Egy ezüsthajú férfi tűnt fel egy fa mögül. Magas volt és borzasztó vékony. Bőre olyan fehér, hogy tisztán kivehetőek voltak csontos ujján és karján az erei. Ám ami a legijesztőbbnek hatott: szembogár nélküli fénytelen jég kék szempár.
- Mester, kérem, ne bántsa őt! Nem árthat nekünk. –Ekkor a képbe már Kris is belépett.
- Tudod jól, hogy ebbe nincs beleszólásod! – válaszolt kimérten a férfi és egy különös pisztolyt emelt rá. – Ideje a feledés homályába merülnöd. Ne aggódj, a kis védenceddel hamarosan találkozol. – Rebecca erre kiugrott a fák közül.
- NE! – de már késő volt, Kris elterül a földön. Utolsó pillanatában egy keserédes mosolyt küldött barátja felé. Rebecca könnyezve fordult a férfi felé és hirtelen hatalmas fejfájás környékezte meg.
- Sephyrs! – ezt mondhatta még csak ki mikor őt is leterítette a fegyver. De a szó, amit utoljára mondott még ő maga sem tudta mit jelent.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
